Október 24 Waigeo - Kri

A mai napra sikerült picit összekaparnom magam, és rendbetettem az időjárást: felhőtlen éjszakára ébredünk, és egy könnyed 6km-es túrára indulunk fél 6-kor. A tegnapi klímához képest szibéria van, úgy 25 fok. De legalább a nap nem süt telibe. Azért izzadunk a combos emelkedőkön, 3km-t sikerül abszolválnunk egy óra alatt, mire elérjük a koszlott, szitává amortizálódott sátorponyvából és fából eszkábált madárlesig. Késsel van rá ablak szaggatva (teljesen random) és szigszalaggal befoltozva. (<3 szigszalag)

Egy kis kipucolt terepre lehet rálátni, itt laknak Wilsonék, a takaritó paradicsommadarak (Wilson paradise bird). Egy érdekes faj ez, nekem baromira szimpatikus: a hím azzal kápráztatja el a nőstényt, hogy takarít (a földön, levélkéket, oda nem illő gallyacskákat rak arébb, terméseket pöckölget el az útból) és utána táncol neki. Ha jól csinálja, dőlnek a csajok. A dzsungel párás, homogén zöldjében rikitóan élénk színei vannak: feje hátulja piros, nyaka sárga, háta kék, a többi tolla fekete és neki is van kis farokantennája. Kis kunkori.

Kicsit hesszölünk még a verandán, majd kaja utan (hal, zöldség, rizs. Mindig. Reggel, délben, este. Kiszámítható, mint a japán vonatok. A sót sajnos viszont még hírből sem ismerik. Kimászunk a kikötőbe, ahonnan hosszúkás motorcsónakkal (lélekvesztőőő) egy fél óra alatt átérünk Kri szigetre. Persze előtte mindenféle félreértések, meg kavarodások, meg indonézságok miatt kb 2-2,5 órát nyomorgunk a kikötőben, ahol a helyiek szórakoztatnak, meg mi is őket. A kb. 17 évesnek kinéző fiú kedvesen kínálgatja a 14-es erősségű, szegfűszeges cigijét. Egyikről a másikra gyújt. Elképesztően szeretnek itt dohányozni az emberek. Persze alig 300ft egy doboz cigi.

A hajóút meglepően kellemes, hányinger sehol (tükörsima mondjuk a tenger), és ha nem lenne veszettül kényelmetlen a járgány, simán elszundítanék. Az ember valóban fejlődőképes, úgy látszik azt is meg tudja tanulni, hogyan ne hányjon nyílt tengeren hasító hajón. Persze várjuk ki a végét, lesz itt még pár túra...

Kri sziget északnyugati csücskébe érkezünk, és a hely annyira gyönyörű, hogy olyan már nincs is. Vakítóan fehér, puha, selymes homok (ennek azért vannak ám hátrányai is: könnyen bejut olyan helyekre is, ahonnan aztán az életben többet ki nem szeded...), a víz színe minden napszakban más árnyalata a türkíznek, és átlátszóan tiszta, pálmafák, korallhegyek, hova legyek, és a kis, víz fölé, cölöpökre épített kunyhók. Sajnos hiába foglaltuk le előre az egyik ilyen kis bungit, ez itt nem úgy megy, hogy ez érdekel bárkit is. Aki már egyszer bejut egy ilyenbe, nagy valószínűséggel nem nagyon akar kijönni, így van ez most is, 6 kunyhóból 6-ban hosszabbítottak a rohadtul ráérős (fél éve, pár hónapja úton lévők) emberkék, és senki nem alszik szarul a ténytől, hogy a mi helyünket foglalja. Adnak helyette egy „gyengébb” (tényleg az) házikót, és mivel már nincs kedvünk ma utazgatni meg gondolkodni, elfogadjuk, de inkább keresünk egy másik helyet holnap.

Október 25. Kri

Hajnalban megint kipattan a szemünk, 5 körül riadok megint a patkányokra (tengerzúgás ide, dzsungelzajok oda, mostantól füldugóval alszom). Nem sikerül visszaaludni, úgyhogy megkávézunk és irány a víz. Körbenézünk a korallok közt, de pont két sziget között vagyunk (Krivel szemben Mansuar, ahova egyébként apálykor át lehet sétálni, mert felszínre bukkan egy hosszú, fehér homokpad), és iszonyat erős a sodrás, még nekem is kihívás haladni, vagy megtartani magam, 30 éves úszó múltam sem fedi le a problémát.

Ebéd körül szerzünk egy hajóst, aki átvisz minket a sziget egy másik pontjára (nincs messze, de sétálni nem akartunk 50 fokban, motyókkal A VÍZBEN, merthogy apály van) és találunk új helyet a maradék két éjszakára, ráadásul egy pár km széles öbölben, ahol összefüggő korallerdő van. Szaladunk snorkelezni, és ugyan voltam én már pár elképesztő sósvízes helyen, de ez üti az összeset felülről.

Töménytelen féle-fajta hal, cápák (egy méter körüliek, inkább kisebbek) gigantikus kagylók (tényleg, azok is siman 60-70 centi szélesek). Az a klasszikus, hullámos „szájú” kagyló, mindegyiknek más színű a belseje (fura, húsos, ja igen: puhatestű) és két nyílása van neki: egy hosszúkás és egy kerek. Egyiken gondolom bemegy a kaja, másikon ki... (Tudom, tudom, egy biológus veszett el bennem.) A hosszúkás vájatot néha kinyitja, és ha ide beles az ember, akkor nyer végre értelmet a gyöngyház szín, mert az ott _A_ gyöngyházszín. Ja, ezek amúgy nagyjából méteres nagyságúak, beférne a kézfejem a „szájába”. A kisebbekkel állati jól lehet játszani, mert becsukódnak, ha megpöcögteted. Mint azok a kis, színes korallokból kiálló, kék, narancssárga, stb. színű „kefécskék”, amik hirtelen behúzódnak a kőbe, ha feléjük nyúlsz. Nagyon szórakoztató.

Október 25. Kri

A reggeli valahogy nem az indonézek fő étkezése, ugyanis eddig minden reggel valami minimális,amúgy nálunk kávé/tea mellé kirakott nasit tálalnak. Sült banán, tálca csokis piskóta (ízetlen), szalagos fánk (ízetlen), muffin (ízetlen és még száraz is). Egyszer próbáltunk banánt kérni, megkérdeztük van-e. Azt mondták, van. Oké, és kaphatunk két darabot? Jaaa, azt nem. Köszönjük.

Szóval az ebédet többnyire kiéhezve várjuk, főleg a snorkelezés után. Pár óra a sós vízben, áramlatokkal küzdve méghozzá az étvágyat. Ebéd és vacsora bőséges, de ugyanaz a kotta mindig: hal, rizs, zöldség, banán (néha papaya). Halat néha robbantott csirkével váltják ki, ha csirke sincs, akkor sűrű elnézések közepette hozzák a tofut. A snorkelezés és evés mellett pedig többnyire verandán, tengerre nézve ücsörgéssel, olvasgatással, semmittevéssel telik, és töprengéssel, hogy menjünk? Maradjunk? Ellopjuk a szomszéd függőágyát? (Igen. El.) Negyedik napra sikerül felvenni a ritmust.

Október 26. Kri, Piaynemo

Kicsit változtattunk a programon, mert úgy jött ki a lépés. Találkoztunk egy rém szimpi magyar párral (de pici a világ), akiknek a segítségével össze tudtunk hozni mára egy egész napos tripet Piaynemora. Találtak hajót és még embereket is, így elég jó áron be tudtunk ugrani, az amúgy igen drága túrára egy újabb képeslap helyszínre. Viszont ezt úgy tudtuk csak összeszerkeszteni, ha alakítunk a menetrenden, és kihagyjuk a következő szigetet, Pamot. Így maradunk még két éjszakát Krin és eggyel többet töltünk Gamon majd.

Az út Piaynemora nem zökkenőmentes, a motorcsónak hátuljában snorkel maszkban kell végigülni az utat, mert az iszonyat hullámzástól folyamat ömlik ránk a víz, mintha nagynyomású kärcher géppel nyomnának pofán/testen sós vízzel, egy órán keresztül. Exkluzív bőrradír. Bő egy órát hánykolódunk a tengeren, kapitányunk arcán a rutin meg az évek, amíg ő nem aggódik, addig mi sem.