KAMBODZSA - Első napok az 1 dolláros országban

2015. November 20-21. - Budapest-Bangkok-Siem Reap

Vegyes érzelmekkel, de nekivágtam a repülőútnak, ami igen hosszúnak ígérkezett. Végül egy göröngyös 2 és fél óra Párizsig, majd egy tükörsima 11 óra Bangkokig került kipipálásra. Helyi idő szerint szombat reggel érkeztem és itt találkoztam útitársaimmal is végre, innen együtt gyötrődtünk tovább.

Repülőteret kellett váltanunk és felkészületlenül ért minket, hogy közvetlen shuttle járat van a másik reptérre. Hab a tortán, hogy ha repjegyed van, ingyenes. Bő egy órát buszoztunk Bangkokon belül, végig autópályán (!). Felfoghatatlanul nagy ez város és tele van sötét magenta (de miért?!?!?!) taxikkal... Sokat ebből a városból most nem láttunk, de két hét múlva lesz pár napunk alaposabban körbenézni.

A fapados reptéren bő 4 órát kellett eltöltenünk, elég nyomorultul voltunk már a bőrünkben. Már az átvilágításnál munkálkodó transzvesztitának is csak alig bírtunk örülni. mígnem végre felszálltunk (10 perc), kitöltöttük a vízumigénylőket (10 perc), kajáltunk (15 perc), majd landoltunk (15 perc). Villámút.

Siem Reap reptere teljesen új. Pici és barátságos, tele pálmákkal, szép zöld fűvel és klímával (ó te jó ég, de meleg van itt - bocsi :P )! A vízumintézés olajozottan megy, felkapjuk a motyót és kicsattogunk, ahol már vár ránk a hotel transzfer. Sofőrünk rögtön feldob minket, mikor egy motor vontatta tuktukot kormányoz elénk. Kicsit szűkös a csomagokkal, főleg 26 óra nyomorgás után, de ekkorra már hajt minket a megérkezés kiváltotta öröm.

És akkor itt jön egy olyan rész, amikor újra át kell értékelnem az otthoni közlekedési kultúrát. Mert: közlekedési lámpák, vagy táblák sehol. Viszont: van 100 ezer és egy közlekedő a két sávos úton. Közlekedő lehet autó, busz, teherautó, motor, tuktuk, biciklis, gyalogos. Elsőbbségadás, vagy a jobbratartás fogalma, mint olyan, nem létezik. Jobbról, balról, szemből, keresztbe, mindenhol jön valami. A genetika adta külsőségi különbözőségek mellett nagyon jól meg lehet figyelni, hogy ki turista és ki helybeli, a helyiek ugyanis békés nihilben, mosolyogva viselik ezt az őskáoszba forduló kavalkádot és a dudát sem habzó szájjal k*rv*@nyázva könyöklik telibe folyton, csak jelzik, hogy léteznek, és valamelyik irányból érkeznek. A turisták? Nos, a kezdő turisták arcán leginkább mérhetetlen aggodalom és elveszettség tükröződik: vajon megérkezünk? Ja, az még azért hozzátartozik, hogy bukósisak, védőruha elvétve egy-két motoroson, cserébe egy crossmotoron egy egész család elfér, anyuka akár csecsemővel a karjában. Sofőrök szájukban cigivel, sörrel a kézben, telefonálgatva. Laza.

Szállásunk, egyszerű, tiszta, a recepciós hideg vízzel gőzölt törölközővel fogad minket. Csomagunkat már rég bepakolták, mi pedig az előcsarnok foteljeiben élvezzük ezt a zseniális találmányt. Miután életképesre hűtjük magunkat, kapunk egy kis csésze hideg, citromos vizet is, miközben a recis fiúval cseverészünk. Baromi jól eső amúgy, hogy nem a pultot támasztva, hátizsákokkal megrakva csekkolunk be, oszt jónapot, hanem szó szerint érezhetjük a törődést.

Kis pihi után nekivágunk a belvárosnak, hogy felhajtsunk valami vacsit. A város egyébkent nagy, de nem egy tipikus várost kell elképzelni, hanem szűk utcákat, járda nincs, egy-két szintes házakat, lepukkantak is vannak és csilli villik is, de valahogy mégis egységes az egész. Inkább amolyan turistaváros: hotel, hotel hátán, boltok, éttermek, bárok, utcai árusok és mozgóárusok. Minden van, amit el lehet képzelni: a friss gyümölcslétől elkezdve a palacsintán át a sült tarantuláig. Erről majd írok még, mert tervben van a megkóstolás, bár bevallom, lövésem sincs, hogy fogom letuszkolni a torkomon, főleg a potroha rém gusztustalan. Ja, és fekete!!! Mellette még a sült lárvák is csábítónak tűnnek.

Egy laza vacsi után még utolsó erőinket mozgósítva csoszogunk egyet a városban, felfedezzük a pub streetet és a piacokat, de alapvetően rohanunk aludni.

2015. November 22. - Siem Reap

Annyira pezsgő a város, hogy már az első nap reggelén úgy érezzük, mintha egy hete itt lennénk. Ezzel az érzéssel indulunk neki első túránknak, egy úszó falut nézünk meg. Hajóval...

Egy órát buszozunk kb., egy folyókikötőig, ahol orrfacsaró halszag terjeng, és ami még elég sáros (pontosítok: mocsaras) pár helyen, hisz most lett vége az esős évszaknak, így gyalog is vonulunk a mocsokban, nehogy beragadjon a kisbusz...

Összetákolt fapallókon egyensúlyozva szállunk a színestetejű, hosszúkás hajóra, majd arról átmászunk egy másik hajóra, majd egy másikra. 8-10 méter magas cölöpökre épült faluba csorgunk le, a kunyhók végig a folyó mentén, szorosan egymás mellett sorakoznak, mindegyik elött halászhajó, amiben a családtagok dolgoznak és a hálóba ragadt pindurka halakat gyűjtik. Elég melósnak néz ki a dolog, pedig még gépük is van hozzá, ami tekeri lassan a hatalmas hálót és közben valahogyan rázza ki a halacskákat.

Ezután egy mangrove erdőbe térünk be. Pici csónakokba szállunk át, amivel egy könnyű fél óráig csorgunk a fák között. Az egyik fa mögött non-stop hajó, veszünk egy sört és továbbkúszunk a kellemes csöndben. A túra végen komoly döntés elött állunk: kóstoljunk-e kígyót. Túl sokáig nem töprengünk: igen. Összegezve: a hús maga olyan, mint az elhasznált cipőtalp, bajban lennék, ha ezt naponta kéne ennem... Viszont az elkészítési mód (itt most currys, zöldséges, mogyorós szószban) baromi finom.

Délután útrakelünk az Angkor Wathoz. Egy naplementés, távoli képre vágyunk, így megpróbálunk felmenni az egyik kilátóba, ami ugye szintén templom. Ezzel annyi a gond, hogy a magunkkal hozott kendő nem elfogadható templomi szemérem (értsd: térd, váll) takargatásra, így a domb aljában lakó őr nem enged fel minket. Logikát nem értjük, mert pl. a sima szoknya oké, de a derékra tekert kendő már nem. Több se kell nekünk, átmegyünk egy másik ösvényhez, elején tábla: vigyázat, veszély, elefánt ösvény. Nagy cucc, majd kikerülnek. Itt viszont nincs őr, úgyhogy beállunk az elefántsorba és kényelmesen felsétálunk. Rövidgatyában, atlétában...

Fent sajnos csalódnunk kell. Az egy dolog, hogy a templomba nem engednek be (hiányos öltözék), de km-es a sor, így kb. esélytelen is a dolog. Azért van egy-két kilátó, ezekből nézelődünk kifelé. Naplemente amúgy sincs, mert totál felhős az ég, de az már csak az én kicsinyes bosszúm, amiért mindenáron hosszú naci, hosszú ujjú vásárlásra akartak rávenni. Nekünk is vannak elveink!

Az esti eseményeket nem is tudom, hogy kezdjem el mesélni, de vettünk egy üveg rumot (mert egy jó story sem kezdődik saláta evéssel ugye). Vacsi elött ennek a felét elfogyasztottuk, majd amikor valami remek ötlettől vezérelve, szülinaposunk mindenáron karaoke-zni szeretett volna, gondoltuk megkérdezzük a helyieket. Rögtön tudták, miről van szó: 1 dollárért elvisz a haverom tuktukkal. Uccu neki. Laza 15 perc után már fura volt, hogy a város perifériájára visznek minket.

Megérkeztünk (plusz infó, a végén kelleni fog: 1 férfi, 2 nő) egy modern, de tök üres, csöndes helyre, ahol egy londinernek öltözött helybeli, walkie-talkie-zni kezdett hevesen, majd mondta, hogy kövessük. Elindultunk egy széles folyosón, a végén egy bár volt, de jobbra, balra szobák, amik fölött a számok hol világítottak, hol nem. Na, minket egy nem világító szobába tereltek, ahol asztalok, székek, és ami már végleg eldöntötte a helyzet kimenetelét: meztelen csajos digitális képek a falon. Mindenki szűrje le, amit akar, mi is ezt tettük, és inkább továbbléptünk.

Tuk sofőrünk mondta, van még egy hely, útbaesik a városba menet. Jó, benézünk. A hely egy hatalmas hodály volt, ahova ugyan be nem láttunk, de az ajtóban, sorban ücsörgő, lengén öltözött lányok láttán megint riadót fújtak a fejünkben. Tipli van!

A sofőr végül visszavitt minket a belvárosba, ahol az egyik utcai koktélozóban ültünk le, hogy azért erre iszunk!

2015. November 23. - Angkor Wat

Ma egész nap a templomokat jártuk tukkal. Reggel 5-kor kezdtük a napfelkeltével, ez a 100 millió turista ellenére is egy baromi szép és nyugodt élmény volt. Lenyűgöző, miket építettek ide ezer éve. Az egész egy soksok négyzetkilométeren elterülő templom rendszer, amit szinte képtelenség teljesen bejárni, így mi is válogattunk. Megnéztük azt is, ahol a Tomb Raider című remekművet forgatták, csak hogy kulturálódjunk is, ugye. Láttunk narancsba öltözött szerzetesgyerkőcöket is, akik egyszer csak előrántottak Samsung ill. iPhone készülékeiket és veszett szelfizésbe kezdtek a romoknál.