MALAJZIA - A sztárok élete fárasztó

2014. december 22. Budapest - Dubai - Kuala Lumpur

Hosszas szervezés után végre elindultunk és egy laza 17 órás repüléssel célba is értünk. Dubaiban ugyan kicsit szenvedtünk, hogy megérjük-e a hajnali 4-kor induló gépet, de végül is csak kibírtuk. Dubai reptere egyébként tényleg hatalmas, és rengeteg ember fordul meg itt. De azért mégiscsak éreztük, hogy itt már mi számítunk kisebbségnek.

2014. december 23. Kuala Lumpur

Itteni idő szerint délután 4 körül landoltunk a gigapoliszban, had ne említsem, fél 7 volt kb., mire kijutottunk. Eléggé fáradtan értünk a hotelhez, ami egy picinke 40 emeletes, 3 szárnyas épület. Már kapásból a recepciót SEM találtuk…

De végül is ez nem feltétlen a mi hibánk volt, ugyanis mi valami sokpultos helyet kerestünk, nagy világító betűkkel, amik nyomokban recepciót tartalmaznak, esetleg egyen kosztümös, segítőkész, mosolygós recepciósokkal. Hát ilyesmi nem volt, csak egy (Ikeás?) pult (semmi felirat), mögötte ült egy apró maláj hölgy. Na, Ő volt A reci.

Nagy nehezen hozzájutottunk szobánkhoz. Mit szoba... Az egy LAKÁS. Le ugyan nem mértük, de ránézésre nagyobb, mint az enyém! Konyha, étkező, nappali, gardrób (!), fürdő, háló.

Voltak azért furaságok: pl. a liftet csakis a biztonsági őr segítségével (neki volt mágneskártyája) lehetett használni. Ez annyit jelentett, hogy ha pl. a 25. emeleti pecónkból felmentünk volna a 37. emeleti medencéhez, akkor előbb le kellett csúsznunk a 4.-re, hogy az őr felengedjen minket. És persze visszafele megint. Agyba-főbe lifteztünk.

Este még csakazértis felmentünk a medencéhez, picit meglepő volt (bár ekkor már semmin sem lepődtünk meg), hogy az emeleten a lifteknél konkrét építkezés folyik, létrákkal, szakadt kartonpapírokkal, szétszórt szerszámokkal, friss, ropogós, hullott vakolattal a talpunk alatt. Átverekedtük magunkat és bebizonyosodott, hogy ezért a kilátásért bőven megéri a fura hotel, fura apróságain mosolyogva legyinteni: 30 méter hosszú medence és zavartalan rálátás a kivilágított ikertornyokra, a tv-toronyra és az összes környező magas épületre.

2014. december 24. Kuala Lumpur

Karácsony napján (persze 24 csak nálunk kari) bevettük magunkat a betondzsungelbe, amit azért nagyon sok helyen dzsungel dzsungel is tarkít. Piacoztunk, kínai negyedeztünk, királyi palotáztunk, orchidea-, lepke- és madárparkoztunk majd este kilukadtunk a Petronas tornyok lábánál. Mikor leültünk a tövében felhúzott karácsonyfa mellé a színes-zenés szökőkutat bámulni meg fotózni, még világos volt.

Arra ocsúdtunk, hogy két jól szituált indiai fickó odasettenkedik hozzánk, hogy ugyan fotózkodhatnának-e velünk. Nem nagyon értettük, mi a jó ebben nekik, ezért persze minden rosszra gondoltunk ám (én pl. nagyon erősen szorítottam minden ingóságomat), de tényleg csak fotó készült!

2014. december 25. Kuala Lumpur

Második nap kiderült, hogy mi amúgy sztárok vagyunk (bakker, ha tudtam volna, előbb jövök), mert 3 csoport is felkért minket közös fotóra. Először (talán kínai) kislányok, 13 év körüliek, bár nehéz belőni az ázsiaiak korát (legalábbis nekem nem megy). Majd vihogva elszaladtak. Utána nem sokkal meg egy fiatalabb lány banda, majd este egy 3 fős maláj anyukákból álló csoport is. És ezek amúgy jó 5-10 perces rituálék voltak, míg mindenki mindenkivel fotózkodott és míg mindenki mindenkit lefotózott. Jó sok ázsiai családi nyaralásos fotón rajta leszünk.

Felmentünk ma a tv toronyba (Melara) és a Petronasba is. A tv torony valamivel alacsonyabb (talán csak 350m körül), viszont ott nyitott a tér, ergo nem mocskos üvegen át kell nézelődni, fotózkodni. Na meg onnan látni az ikreket is. A Petronas viszont vagányabb. Először a hídon álltunk meg, és bizony átsétáltunk ott, ahol Sean Connery meg Catherine Z. Jones lógtak a filmben. Persze biztonságos üvegfalon belül maradva. Aztán felmentünk a tetejére is, 400m fölé, körbenéztünk: a kilátás eszméletlen, viszont üvegablakon át nem az igazi. Egyébként tipikus marhaterelgetés az, ahogy a turistákat irányítgatják ide-oda (persze érthető). Kedvem támadt hangosan muuu-zni, de azért visszafogtam magam.

A városról még annyit, hogy tényleg gigapolisz. Emberek mindenhol!!! Sokan! Mindenfelé! És mögöttük még többen, csak takarásban! Meg autók, és mindenhol 3-4-5-6 sávos utak, felüljárók, bonyolult csomópontok. Gyalogosan egyébként esélytelen vagy itt. Nincsenek sétálóutcák, járdák. Vonatozhatsz, oda vezet járda (fedett!), de ha esetleg lesétálnál egy busz- vagy vonatmegállót, hát nem.

És van itt is karácsony, ami itt nem a békés, családdal otthon ülés és bejglizabálás ideje, hanem az eszement shopping és „véletlenül-sem-otthon-ülés” ünnepe. Lépni alig lehetett, akárhova mentünk és az emberek itt még annyira sem udvariasak, mint otthon. Férfiak simán eléd lépnek az ajtónál, nők eléd állnak a sorban, gyerekek kontrollálatlanul bármit megtesznek. Persze nem csoda, annyian vannak, hogy muszáj könyökölni, különben az életben nem jutsz ki/be/tovább, na de akkor is.

2014. december 26. Kuala Lumpur

Kicsekkolás után meg teszünk egy kis alacsony költségvetésű túrát. Attól olcsó, hogy vonattal simán oda lehet jutni, a vonatjegy 2 egész maláj ringitbe kerül, átszámolva 150 forint és a Batu Caves nevű indiai szent hely is ingyenesen megtekinthető.

Itt egy brutál magas (100m körülre saccolom, de simán tévedhetek), sárga (gondolom aranynak szánt) szobor őrzi a 270 lépcsőfok tetején, egy barlangban kialakított imahelyet. A hely tele van majmokkal, picit idegesítőek, mert lopkodnak, szóval megint „ingóságszorító” pózba vágjuk magunkat és a kb. 40 fokos és 120%-os páratartalmú (ja, máma eseget az eső) klímában nekivágunk a 270 lépcsőfoknak. Szerintem nem létezik már pórusom, ahonnan ne folyna a víz, mire felérünk. DE: felérünk.

Fent sajnos nem a megvilágosodás vár ránk, csak egy hatalmas barlang, ahol egy imahely van kialakítva. Előtte persze szuvenírboltok, gagyi kínai/indiai cuccokkal, ékszerekkel, és ha egyenlőre ez normálisnak tűnne, akkor ráteszek egy lapáttal: csirkéző gyorsétterem a barlang oldalában, ami előtt egy kakas épp kinyír egy tyúkot. Vagy eszi a döglött tyúkot. Vagy nekrofil a kakas. Nem derül ki.

Délután repülőre ülünk és irány Borneó szigete, Sandakan városa. Holnap elvileg 3 nap két éjszakás dzsungel szafarira megyünk.