MALAJZIA - Az egyiknek sikerül, a másiknak nem

2015. január 2. Kinabalu hegy

Hajnalban kelünk, hogy útra keljünk a hegy lábához. Közel két órás út végén érjük el a bejáratot, 1500m-es magasságban. Becsekkolunk, kapunk egy guide-ot meg akkreditációt, aztán útnak eredünk. Már a becsekkolásnál feltűnt, hogy ezek a guide-ok bizony biztosan nem hagyják ki a leg day-eket gyúrásnál, mert brutális comb-és vádli izmok villognak mindenfelé (egy-két ember tudni fogja mit jelent ez: a tóthzoli-vádlit is überelik – aki nem érti, attól most bocsánat! ;) ).

Hamar kiderül, hogy mitől az említett vádli szerkezet. Lépcsőzésbe fogunk. Ez a hegyi túra közel sem olyan, mint amilyennek elképzeltem, szinte végig kiépített lépcsőkön mászunk, ráadásul nem ilyen kis kisléptű lépcsők, derékig kell emelni a térdünket, hogy fel tudjunk lépni rájuk. Ahol esetleg nem lépcső van, ott sziklákon kell egyensúlyozni.

Emberünk karba tett kézzel lépeget felfelé, az erőlködés legapróbb jele nélkül, szerintem még csak meg sem izzadt (rólunk ömlik a víz) míg mi (legalábbis én) konkrétan az életemért küzdök, zihálok és billegek a köveken. Több megállóval tarkítva, ahol sok-sok hegyi mókus puncsol valami elhullott falatért, uszkve 5 óra alatt érünk fel az „alaptáborhoz”.

6 km, 1400 m szintkülönbség, bevallom nőiesen, elbőgtem magam a végén, hogy mennyire semmi kondim sincs... :( Kicsit többet vártam magamtól, de ez van. És aztán az is eszembe jutott, hogy holnap hogy fogok sírni, mikor beüt az izomláz! :D

Egyébként itt fenn (3200 m-en) tiszta hütte hangulat van, épp csak a glühwein meg a gernknödel hiányoznak. 14 fok van amúgy kint, és nincs igazán fűtés, szóval cidri van. Iszunk egy laza 1000 forintos teát, majd bőséges vacsit kapunk. Egyébként ne akadjon le senki, hogy mennyire drága a tea. Ide gyalog hoznak fel mindent az izmos vádlijú malájok. Közel 30-40 kilós pakkokkal szaladtak el mellettünk nem kevesen. Alig volt demoralizáló, hogy én a kis hátizsákommal alig bírtam el a saját seggem, ezek meg laza 3 óra alatt felszaladnak 40 kilóval. Még a lélegzést is abbahagytam, míg elmentek mellettünk, nehogy panaszkodásnak tűnjön.

Sajnos kicsit aggódunk, hogy mi lesz a hajnali csúcstámadással, mivel sajna az eső miatt tegnap pl. le volt zárva a hegy többi része. Bizony ma is egész nap esik kb. Meglátjuk, biztos, ami biztos felkelünk hajnal 2-kor... Alig várom!!! (Tessék hallani a dübörgő iróniát!)

2015. január 3. Kinabalu hegy

Kb. 12-15 fok lehet a faházban, ahol alszunk, nem mondom, hogy „sose volt még ilyen jó”. Egyébként van egy apróság, amire az ember valahogy nem gondol, mikor ilyen hegymászásokat befoglal, mégpedig, hogy oké, hogy felmászol, de a hegyről le is kell ám jönni. És az legálabb annyira megerőltető. De ne szaladjunk előre.

Megbeszéltek szerint keltünk hajnali 2-kor, de mivel szakadt az eső, a kaput sajnos lezárták a csúcs felé. Így visszafeküdtünk a fűtetlen szobánkba. Fél 7-kor kopogtatott egyik lakótársunk haverja, mégpedig „ha akarsz jönni a csúcsra, 5 perced van összekészülni”. Hát mi is felkaptuk a fejünket, kinézünk az ablakon és ragyogó idő van. Andi gyorsan előrántotta guide-unkat, hogy menjünk mi is.

A terep szép lassan sziklásba váltott, és előre kihúzott köteleken kellett felfelé kapaszkodnunk a gránit sziklák oldalában. Mivel emberünk csak hajtogatta, hogy sietni kell, siessünk, és nekem sajna csak nem ment gyorsabban, ezért én az utolsó checkpointnal leültem, hogy legalább Andi érjen fel akkor időben. Szóval szégyen, gyalázat, de nem jutottam fel a csúcsra, ezt majd meg fel kell dolgoznom. Viszont legyünk büszkék Andira, mert neki bizony sikerült! :)

Ezután már csak a leereszkedés maradt, ami végleg kikészítette lábizomzatunkat. Ugyanazokon a lépcsőkön lefelé jönni elég gyilkos volt. Több mint 4 órát jöttünk, és már remegtek a lábaink. Aztán eldobtak a szállásunkra, ahol végleg kidőltünk, majd éjszaka kezdtem érezni a hasogató izomlázat, vádli, comb, derék és kar tájékon. Aludni is nehéz így... Reggelre robotemberek lettünk.

2015. január 4. Kota Kinabalu

Picit kómásan keltünk, és mivel sütött a nap, gyorsan elszaladtunk Sapi szigetére fürdeni egyet. Fürdeni értsd: szundítottam a parton.

Na jó, volt búvárkodás is, és van is mit látni (sok-sok színes halacska, sőt egy bazi nagy gyíkféle, amint épp az otthagyott szemétből táplálkozott – ez persze nem a vízben), de a víz zavaros, a korallok halottak és a tenger tele van szeméttel. :( Nagyon lepusztították a helyet az emberek, de azért még élvezhető. Ezt amúgy már megfigyeltük, hogy a szemetet simán eldobálják. Az utcán, vízbe, parkokban (mondjuk tény, hogy alig van szemetes az utcán), de a tengerben konkrétan műanyagflakonok, fél pár papucsok, kannák, zacskók, konzervek lebegnek. :( Kár...