NEPÁL - Everest Base Camp

Március 18. Dingboche-Lobuche

Napi túránk 4910 méterre visz minket, nagyjából 7,5km. Már csak ilyen gyök kettes tempóban bírjuk, de bírjuk. A fák szép lassan elkoptak, köves, alacsony bokros emelkedőkön és fennsíkokon vágunk át. Yakok legelésznek mindenfelé és ezek az elképesztő 6-7ezres hegyek szegélyezik a tájat körbe.

Ahogy megyünk egyre feljebb, már elég sok hóval is találkozunk. 30 centi körüli. Persze mi nem a szűzhóban gázolunk, a yakok és túrázók szépen kitaposták és összekakilták (főleg a yakok, a túrázókat nem tudom) az útvonalat. Igazi bio csuszásmentesítés.

Nyilalló fejfájással, de boldogan érkezünk meg célunkhoz, Lobuche-hoz. Útközben megtekintjük a hegy halálzónájában (7000-7500 méter felett van, ha jól tudom) meghalt hegymászók emlékhelyét (Scott Fischer és társai). Majd szinte könyörögve várjuk, hogy végre bedurrantsák a kályhát. Mostanra mindkettőnknek a torka is begyulladt, úgyhogy bármit megadunk a melegedés lehetőségéért. Csak az a szomorú, hogy holnap megyünk Gorak Shepbe, ahol régen volt az alaptábor (szóval így vagy úgy, de egy alaptábort elérünk), és ott állítások szerint a szobákban van -15--10 fok. Bepróbálkozunk majd, hogy a közös helyiségben alszunk. Ott legalább fagypont fölött van a hőmérséklet.

Egyébként már annyira fázunk, hogy esténként azzal sem bajlódunk, hogy átköltözzünk pizsamába, és törlődendővel megfürödjünk. Az egy hete hordott aláöltözőkben alszunk, csak ne kelljen levenni a ránkmelegedett ruhát és valami jéghideget felhúzni, amit a táskából szedünk ki. Minden holmink elfagyott, de már szinte töréspontig (a fincsi snickersem kb. ehetetlen), úgyhogy igyekszem fejleszteni a rágondolásos tűzgyújtó képességemet. Mellékes infó: a helyiek még mindig tangapapucsban nyomják.

Március 19. Lobuche-Gorak Shep-Alaptabor

És a hetedik napon... Felértünk a Mount Everest alaptáborába. Jó, igazából a nyolcadikon, de az nem hangzik olyan teátrálisan. De haladjunk csak szép sorjában.

Megint súlyos mínuszokra ébredünk, de miért is csodálkozunk? Andira teljes erővel támad a nátha, 60% oxigénen még az orra is bedugult, úgyhogy szenvedni fog(unk - én alapból) ma.

Így is lett. Ugyan a terep egyáltalán nem nehéz Gorak Shepig, mégis irtózatosan küzdünk. Dél körül érünk fel 5140-re, régen itt volt az alaptábor.

Ebéd után indulunk neki a legfontosabb túrának, és isten látja lelkemet, tyúklépéseknél többre nem telik. 50 lépés felfelé, 1 perc pihi, hogy a pulzusunk kicsit megnyugodjon. Bitang lassan haladunk, de kb. másfél óra után megpillantjuk messziről a célt: az alaptábort (még legalább egy óra ebben a csigatempóban). Egy-két rikító narancssárga sátor jelzi a helyet, egy völgyben (már, ha 5000 méter fölött lehet völgyről beszelni), mellette a Khumbu gleccser és jégesés. A gleccser eszméletlen, a jégesés veszedelmesen félelmetes, erre indulnak el a csúcstámadók. Mi is csak azért nem megyünk tovább, mert lennt maradt a csákány meg a hágóvas.

Kicsit megmotiválódunk, és végül eljön a pillanat, amiért egy álló hete küzdünk: fényképeket lövöldözhetünk az alaptáborral, a gleccserrel, a jégeséssel, és a masszív, 8000-es hegyekkel (na meg yakokkal és kutyusokkal) a hátunk mögött. Az Everest csúcsa itt sajnos csak háttérből kiszúrható, ugyanis kitakarja egy másik 8000-es hegy (nesze neked irónia). Iszonyat mennyiségű és vastagságú hótömbök vannak ezeken a hegyeken, nem is értem, hogy marad a helyén a hótömeg. Hatalmas lavinákat vizionálok (minket nem érne el, a gleccserre zúgna a vaskos áldás).

A visszautunk Gorak Shepbe gépies, és az utolsó energiáinkat is felemészti. Úgyhogy úgy döntünk, a hétfő hajnalra kiirt Kalapatthar látogatást kihagyjuk. Ez még 400m szintemelkedés lenne, kb. ugyanazért a kilátásért, amink ma volt (ja, es hajnali túra: napfelkeltére, kb. -20-30 fokot ígérnek). Egyöntetűleg döntünk Andival, hogy holnap elindulunk lefele, arra is kell azért majd lelki erő. Elvileg egyre jobb lesz nekünk, ahogy újra kap oxigént a kis tüdőnk meg agyunk.

Március 20. Gorak Shep-Pangboche

Már éppen kezdünk csodálkozni amúgy, hogy emberek hogy képesek itt élni, ilyen hidegben (most tavasz, nyár van, de még tél is jön), mire azért megfejtjük, hogy ők mégsem itt élnek ezeken a településeken. Ide csak szezon idején jönnek fel, mert ezek a kis falvak, konkrétan csak menedékházakból állnak, haszonállatok (yakok, szamarak, lovak) sertepertélnek mindenfelé, és utoljára talán Namchéban láttunk gyerekeket meg nőket. Kemény élet azért a sherpa élet.

Ma közel 20km-t tolunk lefelé. Ugyan nem összehasonlítható, de szinte fájdalmasabb lefelé mászni. Térd gyilkos, és a fáradtság miatt mar csak gépiesen lépkedünk. 3900 méterig ereszkedünk vissza, és mar itt sokkal melegebbnek érezzük a levegőt, de még mindig rohadtul fáj fagyban aludni.

Este amúgy valóra válik az egyik autentikus álmom, mely szerint a sorstársakkal közösen töltött estén végre yakszar-tűz mellett melegedhetünk. Egy élmény látni, ahogy emberünk két kézzel beletúr egy zsákba és a kályhába dobálja a szépen formált lepényeket. Amúgy ezek a melegedők tiszta osztrák hütte feelingesek. Leszámítva, hogy itt nem DJ Ötzi Stern című örökzöldje ordít és nem jägergőzös a levegő.

Március 21. Pangboche-Namche Bazzar

Mára egy lájtos 16km-en süllyedünk 400 métert. Csak most realizáljuk, hogy milyen súlyos emelkedőket másztunk meg idefelé. A táj visszavedlett köves, sziklás sztyeppéről fenyőssé és egyre távolodnak a magashegyek is (azért még mindig látszanak persze).

Útközben fura érzés kap el minket, mert amikor jöttünk felfelé, irigykedve néztük azokat, akik már lefelé ereszkednek, túl az alaptáboron (vagy valamelyik hasonló túrán) és most mi vagyunk, akikre irigykedve néznek a felfelé küzdők.

Este egy kaliforniai fizikussal hoz össze minket a sors, aki felvilágosít minket, hogy az adatok, amiket eddig lelkesen lobogtattam (65% oxigén az alaptáborban) bőven fals. Ott 50%-on áll a mutató. Enyhe sokk után bólogatunk, hogy aha, az már tényleg durva, azért ez sok mindent megmagyaráz.

Itt 3500m környékén amúgy már egész komfortosan érezzük magunkat! A fejfájásnak nyoma sincs már, és újra érzünk éhséget. Ez már több, mint egy hete nem volt jellemző. Kb. csak azért ettünk, mert tudtuk, hogy KELL. De konkrét éhségérzetünk akkor volt utoljára, amikor melegvizes zuhany alatt álltunk Katmanduban, több mint egy hete. (Fúúúj)

A körülmények is egyre javulnak. Pl. újra van vezetékes víz. Vezetékes = gumicső a folyóba, felvezetve a fürdőig, rákötve egy csap. Jó esetben nem fagy be reggelre. De. Befagy. De feljebb ugyanez hordókkal volt megoldva: műanyag hordó, csap, alatta elegáns mosdókagyló. Már a hordóban meg volt fagyva a víz. Egy helyütt még szappant is találunk, maga a mennyország szappannal kezet mosni.

Március 22. Namche Bazzar-Lukla

Laza 20km az utsó etap, 2800 méterre, ragyogó napsütésben, irtó melegünk van. Újra átszeljük a félelmetesen ingó függőhidakat, szemből súlyos pakkokat cipelő sherpak jönnek, le kell guggolnunk az imbolygó híd egyik szélén, hogy elférjünk, mert széltében betölti a hidat a motyója. Még utolsó pillantásokat vetünk az Everest és társainak döbbenetes csúcsaira.

Végtelen történet amúgy a mai nap (már a tegnapi is az volt ilyen értelemben), mert a kanyargós, kőlépcsős utak, mintha soha nem akarnának véget érni. Minden kanyar után újabb lépcsők és minden lépcső tetején egy újabb kanyar. Közel 8 órát kutyagolunk föl-le, föl-le, mire végre megpillantjuk az első check point kapuját, ami egyben végcélunkat is jelenti. Elszáll minden gyötrelmünk és csak őrülünk, hogy megcsináltuk.

Kicsit még többnek érezzük tettünk súlyát, mikor beszélgetünk az úton megismert túrázókkal és bizony elég nagy arányban nem jutottak fel a próbálkozók. Egyébként ez az egész fura, mert akikkel nagyjából együtt indultunk, végigkísértük egymás sorsát az úton. Összetalálkoztunk bizonyos pontokon, majd újra szétváltunk és bárhol lukadtunk ki nap végén, vagy ebédidőben, vagy fényképezkedés közben, biztos, hogy ismerős arcokba botlottunk.

Luklában végre 11 nap után forró fürdőt vehetünk és hajat moshatunk. A zuhany bitang lepukkant, de ez kevéssé érdekel minket, a víz meleg. Gyakorlatilag elsírjuk magunkat a gyönyörtől, majd vacsi előtt koccintunk egy Everest sörrel (4 dollár a 3 decis).