KAMBODZSA - Eljen a thai kiraly!

2015. December 4. Siem Reap-Bangkok

Egész napos döglesztő piactúra és az egyre könnyebb alkudozás (kezdő, rutintalan alkudozóknak melegen ajánlom a helyet, nagyon jól lehet itt tréningezni alkudozásból) után tiplizünk a reptérre tuktukkal. Irány Bangkok a maradék két napra!

2015. December 5. Bangkok

11 körül landolunk és egy bő órás sorbanállás után végre taxihoz jutunk. Bundesliga frizkós sofőrünk bevágja a csomiba (aminek a 2/3-át egy ordenáré gázpalack foglalja el) a zsákjainkat, majd a bezacskózott hátsó ülésekre huppanunk a 12 fokra tekert klímába. Így utazunk bő fél órát 4-5-6 sávos autóutakon, a városon belül, és sofőrünk kb. 50-100 szavas angol szókincsből álló, gyakorlatilag monológját hallgatjuk „hazáig”. Megtudjuk, hogy a király szülinapja lesz holnap, és hogy Ő annyira nem királypárti („Die quickly!”). Az is kiderül, hogy önjelölt túravezető, Ő és itt minden taxisofőr. Ők is csak pénzből élnek.

Reggel bevesszük magunkat a káoszopoliszba, cirka 12 milliós városról beszélünk, felfoghatatlanul nagy. Minden sarkon csillogó aranybizbaszokkal felcsicsázott oltárok vannak kirakva a király képével, aki egy bogyófejű, lapátfülű, szemüveges ázsiai. Úgy áll a fotón, olyan arckifejezéssel, mint akinek legalábbis egy aknavetőt tartanak a fejéhez. Amolyan szegény ember Kim Dzsong Unja (bár Koreában inkább Ő tart aknavetőt mások fejéhez). Az egész városban érezhető a készülődés, fesztiválok „néptáncosokkal”, zenével, katonákkal, ágyúdörgéssel és a királyi szülinap alkalmából ingyen (!!!) hajvágó sátrakkal. Éljen soká a király, ingyen frizurát mindenkinek!

A királyi palotában felfoghatatlan a tömeg, mindenki elmondana egy imát a szülinaposért. Azért befúrjuk magunkat. Elég látványosak az épületek még a hömpölygő ázsiai embertömeg ellenére is. Persze könnyű dolgom van, én látok mindent a fejük fölött. És végre újra áthat a sztárság érzése, minden kis pinduri csíkszemű velem akar fotózkodni. Egy rakat vadidegen nyaralási képein pózolok bután.

Kicsit elcsigázva bevágjuk magunkat egy tuktukba, a sofőr kb. fél dollárért elvisz minket célunkhoz, HA benézünk a haverja boltjába. Ezen ne múljon, spórolás mindenek felett. Namármost a bolt egy öltönybolt és szabászat. Úgy nagyon nem is tudnánk mit venni, így 5 perc aktív, érdeklődő nézelődés után, csalódottságat színlelve kifordulunk az üzletből.

A Chao San utcára baktatunk, ami a helyi party/piac utca. Miután két hete csirkés pirított tésztán meg kesudiós csirkén meg rizsen élünk (nagyon finom a kaja, meg minden, de elég), mar baromira vágyódunk egy kis európai koszt után, így örömteli, folytott sikoly szakad ki belőlünk, mert meglátjuk a piros alapon sárga M betűs jelet és észre sem vesszük szinte, de már toljuk az arcunkba a sajtburgert sültkrumplival. Csak, hogy végre valami tápláló ételt is együnk a sok a szöcske meg pók után, ugyebár.

Jól lakottan továbbkúszunk és megnézünk egy panelnagyságú fekvő arany Buddhát. A templomban a szerzetesek imádkoznak, állandó kántálás hallatszik. Innen hazafelé a szülinapi zsúr részeként megrendezett felvonulásokba botlunk. Vonul itt mindenki: iskolások, szakszervezetek, vallási csoportok, nőegyletek, nyugik és rokkantak, mindenféle masírozó zenekarok, rendvédelmi szervek minden féléje és fajtája, a látványos, hangulatos felvonulás viszont inkább olyan, mint egy gyászmenet.

Nagy nehezen átvergődünk a km-es „parádén” és hazacsoszogunk egy zuhanyra. Ahogy vízszintbe tesszük magunkat, mindkettőnkön akkut gyomorfájás lesz úrrá. A jóóó fűszeres, mindentbele ázsiai konyhához szokott belünk hirtelen nem tud mit kezdeni a mekis kajával, úgyhogy az estét otthon töltjük az elemekkel küzdve. Legalább van időnk rendesen összepakolni.

2015. December 6. Bangkok

Boldog Mikit mindenkinek!!! Ide sajnos nem jár.

Korán kelünk, hogy megnézzünk egy úszó piacot cirka 60km-re a várostól. Utazunk bő másfél órát, majd egy kikötőben keskeny motorcsónakokba vágódunk, ami a szűk csatornákon hasít velünk a piacig. Ott kis evezős csónakokra váltunk, azokkal csobogunk végig a piacon, ami alapvetően érdekes, de rettenetesen elturistásodott, szóval autentikusnak legfeljebb a szutykos vizet, a szakadt fatákolmányokat és a kalapos helybeli árusokat lehetne nevezni, akiknek ha úgy tartja kedvük, kampós végű bottal húzzák oda a hajódat a bódéjukhoz. Lehet itt pitonnal is fotózkodni, de az ilyesmit elvből nem támogatom.

Délután végkimerülésig piacolunk, majd visszacaplatunk a hotelba, ahol igyekszünk szalonképesre varázsolni magunkat (értsd: szétizzadt, koszos cuccokat, száraz koszosakra cseréljük, sziszegős szappannal megfürdünk, két hét után a fésűt is előszedjük), majd taxit hívunk, ami a bangkoki csúcsban óráknak tűnő ideig araszol a reptérig. Andival itt elválnak útjaink, hazarepül. Én viszont megyek kipihenni a két hét fáradalmait. Hétfő reggel landolok Perthben, szerintem kedd reggelig fogok aludni...