JAMAIKA - Jelszó: Take your time!

2014. augusztus 25. Negril

Szokásos reggeli teraszos szeánszunk után elindulunk a beachre, ahol csónakot fogunk, ami átvisz minket egy kis szigetre. A hajókapitányunk, Speedy, egy igazi ősöreg raszta: ősz szakállal, őszülő raszta hajjal. A hajó kis ütött-kopott fa csónak, alja üveg. Mivel a víz oltári tiszta, a kis üvegablakokon keresztül mindent látunk, ami alattunk zajlik: korallszigetek, halak, tengeri nádas (vagy mi a szösz, mindenesetre fűnek kinéző cuccok), és csillagok. Egymás hegyén-hátán.

Megállunk a hajóval egy búvárkodós helyen, ahol végre csobbanunk a szemüveggel és pipával. Igazi natgeo-s látványban van részünk: korallzátonyok, mindenféle és fajta korallokkal (sima, legyező, színes, kemény - lerúgtam véletlenül, szóval tapi-sztalat), halacskák (kékek, sárgák, pöttyösek, csíkosak, picik, nagyok, kerekek, hosszúak, rajban, magányosan), medúzák (szintén rajban), olyanok mint sok pici hajszálvékony nejlonzacsi, vicces volt közéjük úszni.

Búvárkodás után kikötünk egy ici-pici szigeten, ahol bevásárolunk élő homárból, majd grillre pakolják nekünk és pirítóssal, fokhagymás szósszal az arcunkba toljuk. Szépséghiba: a homárocskák még élnek, mikor már a tűzön pirulnak. Viszont nagyon finomak. Lelkifurdi... Ja, megkóstolunk még egy helyi cuccot (nem, most nem azt): breadfruit néven fut. A gesztenyére hajaz állagban (tűzben megsütik), és baromi jó pl. nutellával (nutellával mi rossz?), de pirítva sózva is isteni. Egyébként baromi sok gyümölcs/zöldség van itt, amikről még csak hallani sem hallottam életemben, nemhogy kóstoltam volna.

Búvárkodunk a sziget körül, és találunk egy rahedli tengeri csillagot, hát miért ne tapizzuk meg, sőt akkor már közös fotót is készítünk vele. Fura kis lények, kis tapadókorongjaik vannak alul.

Visszahajózunk a partra, ahol a beachen töltjük a nap maradékát, ahol MÉG búvárkodunk, és találunk még valami furaféle medúzát, meg sok csillagot és még ráját is. Aztán a szokásos esti program: naplementenézés. Sosem egyforma, és sosem lehet megunni.

2014. augusztus 26.

Vízeséshez vezet ma utunk. Jó két órás túra kocsival, távolságban még csak nem is olyan messzi, de az utak... Irdatlan szakadékok mindenhol, a legváratlanabb pillanatokban. Még terepjárókkal is nehéz venni az akadályt. Persze nekünk nincs terepjárónk, szóval néhány ütősebb ároknál kiszállunk a kocsiból, és úgy sétálunk át, hogy ne üljön le a kocsi segge.

Megérkezünk a vízesésekhez, ahol nyitott kocsikkal visznek minket a folyóhoz. Kisebb vízzuhatagok, ahol fürdeni és liánról ugrálni is lehet. A környezet dzsungel, rengeteg fa és gyönyörű színes virágok és kolibrik! Ugrálunk, fürdünk a jéghideg vízben, és növényeket nézegetünk.

Az úton visszafelé egy rekord gyors kerékcsere után (defekt a kiváló utakon, de hát itt erre mindenki fel van készülve) megérkezünk a kikötőbe, ahonnan pici motorcsónakkal visznek át minket a Pelikán bár nevű helyre, ami pár km-re van a parttól, az óceánban: fa cölöpökre épült a vízben. Itt is el lehetne chillezni napokig. Fából épült nádtetős bungi, a padlódeszkák tele vannak vésve nevekkel, mindenki alávéste a szignóját, aki erre járt. A falakon aláirt zászlók, képek, különböző országok rendszámtáblai, egy kis pult, ahol sört lehet kérni (hűtőládából, áram nyilván nincs) és egy kiülő, ahol napozni is lehet. És persze körbe, lazuló, fetrengő raszták. A bár körül sekély a víz (derékig érő), körbe lehet búvárkodni, bár nem annyira látványos, azért még így is szép.

A visszahajóúton felveszünk egy halászt, aki kb. 20 különböző halat fogott a délután szigonypuskával. 3-4 óra alatt termelte ezt ki. Másfél-két percig van víz alatt (szabad tüdővel), és ennyi idő alatt ekkora adag halat gyújt össze, a legütősebb példány egy laza 2 kilós homár, amit cirka 10 usa dollárért ad el nekünk. (Szerintünk elég olcsó.) Szegény, még él, csomagtartóba vele, hazáig zötykölődik.

A hazaút rémálom, a sötétben az utak plusz, ahogy itt vezetnek. Hátttööö... Nem mondom, hogy nem volt néha halálfélelmen. Az olasz vagy görög vezetési stílus ehhez képest istenes. És akkor ennyit erről, majd lehet kifejtem bővebben is valamikor. Megérkezünk rendben. A homár még mindig él, bevágjuk a mosogatóba, alig fér el benne. Később lecsapjuk a csápjait és be a hűtőbe. Annyira para, ahogy szegényekkel mindent élve csinálnak meg, tiszta kínzás. Csak ne lenne ilyen finom...

2014. augusztus 27.

Mára pihenős progi van, gondoltuk strandon döglünk, napozunk meg szuveníreket vadászunk. Ez végül meg is valósul, csak mindezt egy monszun közepette.

A parton azért elég sok embert megismertünk már, úgyhogy jól elvagyunk bárról bárra járva. A helyi arcok persze folyamatosan csapódnak hozzánk, két igazán bekókuszozott srác is odaül, akikről az oktatásról és hasonló kényes témákról cserélünk eszmét. Egyébként már többször megleptek a helyiek azzal, hogy értelmes, kerek, egész mondatokat raknak össze annak ellenére, hogy totálisan be vannak lassulva. Ja, a két srác közül az egyik 8 évesen kezdte a kókuszt. Azért ez sokkoló. De mondom, ehhez képest meglepően képben vannak a világról.

Megszokott bárunkban (Enjoy the vybz) leülünk társasozni Speedyvel (a hajóskapitánnyal). 4 fős ki-nevet-a-végén szerű játék, csak itt nem a győzelem a lényeg, hanem hogy a másikat szívasd, igazából „megölöd” a másikat. Hosszú játék és állati vicces. A neve ludi!

Holnap továbbmozdulunk Negrilből, bevesszük magunkat a sziget közepébe, helyi tömegközlekedéssel, izgalmas lesz.