2014. december 29. Kinabatangan - Sepilok
Kijjebb jöttünk a dzsungelből, közel 2 órás buszozás után dobnak ki minket sepiloki szállásunknál. Még mindig dzsungel, de azért már jobban ki van építve. Új szállásunkat 3 közül választottuk, a közepes árkategóriát. Ez is bőven megfelel elvárásainknak. Egy kis cölöpökre épített faházikót kapunk, erdőre néző verandával. A városokon kívül egyébként mindenhol cölöpházakban élnek a helyiek.
A hely csöndes és nyugodt, csak az erdő zajait hallani (tücskök, békák, gyíkok és KAKAS!). Van egy nyugis kis medence (tényleg pici), babzsákokkal körberakva és banánfákkal, színes virágos bokrokkal körbevéve. Itt hesszölünk estig.
2014. december 30. Sepilok
Kényelmes ébredés, reggeli után irány az orangután rezervátum. Etetésre érünk oda, így van szerencsénk végignézni, ahogy fogyasztanak a majmocskák. Nagyon kis viccesek, egy darabig ülve majszolják a gyümölcsöt (dinnye, papaya, banán), majd gondolnak egyet, felpakolnak cuccokkal (fürt mini banán a szájba, valami nagy zöld levél az egyik "lábkezébe", egy kis papaya a másikba és a felerősített köteleken tovalengnek, hogy egy távolabbi ponton fogyasszák el a zsákmányt. Elképesztő ügyességgel másznak a köteleken 20-30 méter magasságokban, külön mutatvány, hogy ráadásul tele minden végtagjuk valami rágcsával.
Átcsattogunk egy medve rezervátumba, ahol a világ legkisebb maciijait rehabilitáljak (jövő héten engedik szabadon az első macit). Egyébként a sun bear típusról van szó. Kb. akkorák, mint egy nagytestű kutya, csak mackósabb alkatúak. Vegetáriánusok, illetve termeszt esznek és imádjak az esőt. Külön show, mikor esni kezd (magyarul szakadni), elindulnak fel az égig érő fákra, majd a fa tetején szájukat az égnek emelve, látványosan élvezik a csapadékot. Ők is nagyon cukik.
Délután visszamegyünk bébi orángutánokat nézni, kieresztik őket a játszótérre: liánok, hálók, létrák, autógumikból készült mászókákon tengnek-lengnek és látszik, hogy veszettül élvezik. Fura volt őket olyan szempontból is figyelni, hogy mennyire emberi (98%-ban egyezik a DNS-ünk) a viselkedésük és hogy mindnek felismerhető egyénisége van. Segítettek a kisebbeknek a nehezebb játékoknál, birkóztak, bukfenceztek, kisebb csoportokban bandáztak. Nehéz volt elszakadni.
Láttunk még dzsungelmókust is. Picit nagyobb, mint a mi mókusaink és koromfekete. Az orangután etetés vége felé került elő és óvatosan, cikk-cakk mozgásban megközelítve a kaja helyet, fürgén elcsent egy darab gyümölcsöt, amit aztán úgy fogyasztott el, hogy fatörzsre félig felszalad, fejjel lefelé fordul, hátsó két lábbal kapaszkodik, és alul két kézzel tolja be a fejébe a gyümit.
Este megint az étterem teraszán hallgattuk a hangokat, pl. egy békát, aki 5-10 másodpercenként hallatta szamárbőgés szerű hangját, aztán otthon házigyíkunk ugatását (először azt hittük kiskutya). Ja, és még a medvéknél felfigyeltünk egy fura hangra, (mely, öblös üvöltés, kb. oroszlánszerű) egy ott dolgozó helybéli lány elmondta, hogy „ez a hang, ami olyan, mint egy t-rex, ez bizony elefánt”. Őket nem lehetett megnézni.
2014.december 31. Sepilok - Kota Kinabalu
A sajnálatos repülőgép-szerencsétlenség itt a közelben eldönti az aktuális dilemmánkat, miszerint busszal, vagy repülővel menjünk-e KK-ba. A busz hátránya, hogy 6-8 óra. Viszont olcsó.
A buszút egyébként szintén nem a szokásos, azzal indul, hogy a tv-ben (modernebb fajta emeletes busz, bár elég lehasznált) Modern Talking klipeket nézhetünk (és persze hallgathatunk, anélkül mit sem érne). Ezek a késői, beérett korszakukból való, minőségi klipek ám!
JÁTÉK: viszek valami speckó maláj ajit annak, aki megírja (és nem guglizza – lelkiismeretre bízom), hogy hívták Dieter Bolen Modern Talkingos társát! Ezután igazi C kategóriás filmek jöttek majomemberekkel és szamurájokkal, utunkat pedig a méltán világhíres maláj rock slágereivel zártuk. Rajtunk kívül mindenki énekelt a buszban...
Az út utolsó szakasza cseppet parás (még jó, hogy lelki békénk nyugtatására buszba ültünk), ugyanis felhőszintre mászunk fel a busszal. Hegyi szerpentinek, 1000 méter magas dombocskák szélén egy emeletes busszal... A kilátás frenetikus, de azért kapaszkodunk rendesen. Útközben megszemléljük azt a hegyet (4095m), amit másodikan meghódítunk, hát semmise látunk belőle. Lepacsizunk fent a felhőkkel (ugyan nem vagyok egy cumulus szakértő, de szerintem ezek mar felhők), aztán lecsapatunk a keskeny úton az óceánparti városba.
A tengerparton vacsizunk és a szilveszteren agyalunk, de ahogy nézem különösebb felhajtás nincs itt az újév miatt, este 8-kor békés vacsizgatás folyik (otthon ilyenkor mar áll a bál).
2015. január 1. Kota Kinabalu
Hát nem vittük túlzásba a szilveszteri duhajkodást, ez nem az a hely! Főleg, hogy átszámítva 6-8 ezer forint egy üveg átlagos bor, és a 3decis dobozos Tiger sör is 800 forint körül van. Az alkohol sajna nagyon drága és kb. alig van választék.
Elsejénk elég nyomorultul indul, szakad az eső, pedig ma strandolni akartunk. Nyilván most szakad, miután 3 napja süt a nap és csak éjjel esett. Ilyen a mi formánk. Sebaj, piacolunk egyet meg beszerezzük az ajikat!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.