MALAJZIA - Véget ért a móka...

2015. január 12. Kuching

Reggel korán kelünk és VÉGRE egészen korrekt reggelink van. Van sajt is meg minden! Tömegközlekedünk, hogy olcsón jussunk el a Bako nemzeti parkba, ami kb. 37km-re van a várostól. 4,5 ringitért (350 forint) oda lehetne jutni, ha bárhol fellelhető lenne egy menetrend. Ha ugyanis nem tudod, mikor indul a busz és nincs szerencséd, akkor akár másfél órát is várakozhatsz.

Mi persze így járunk, úgyhogy 10-szer ennyiért jutunk el a kikötőbe, ahonnan motorcsónakkal (...) visznek a park bejáratához. Az útról legyen elég annyi, hogy a mellettünk lévő csónak az út háromnegyedénél visszafordul pánikrohamok miatt. Mi kemények vagyunk és nem adjuk fel a cél előtt.

A park bejárata egyébként egy fás partszakasz, ahol vízbe csobbanva kell kiszállni és kisétálni a mocsaras homokon. A park központja innen 1km kb. gyalog a dzsungelben. 5 méter után botlunk egy dzsungelmalac családba (vagy ők botlanak belénk), hirtelen azért frászt kapunk, mert ezek azért jól megtermett malacok ám. Főleg három malackával, ki tudja mennyi gyermekoltalmazó ösztön lakozik a szülőmalacokban.

Ez után már csak a vegetációt figyeljük kb., ami azért más, mint a sziget közepén. Ki gondolta volna, hogy esőerdő és esőerdő között is látványos különbség van. A legdurvább, hogy a fák és növények törzse/szára irgalmatlanul tüskés. Akár 10 centis tüskék is meredeznek néha, tuti mérgező is...

Kiválasztunk egy útvonalat, ami egy kis beach-re visz, és 1 km hosszú. Kicsit nagyképűen legyintünk, mikor figyelmeztetnek, hogy az kb. 1 órás séta. Mondtuk jó, 1km legyen fél óra lassan sétálgatva, nézelődve és akkor még elnézünk másfelé is az utolsó csónak indulásáig. Kb. 15 perc után jövünk rá, mitől 1 órás az út.

Gyakorlatilag ömlik rólunk a víz, ahogy a brutális csúszós gyökereken és köveken mászunk és rettenetesen falnak a szúnyogok. Ha nem is 1 teljes óra alatt, de azért 40-45 perc alatt jutunk ki a kis homokos, sziklás partszakaszra. Gyötrelmesen ragadunk, vízhiányunk meg légszomjunk van és viszketünk lábujjtól fültőig.

A kis strand nyugis és kellemes. Sziklás a part és tüskés halakkal teli, na meg a hullámok is elég izmosak így csak szárítkozunk meg napozunk, és úgy döntünk, elég lesz az egy túra nekünk (meg ugye vissza is kell menni). A visszaút is hasonlóan telik, de legalább találunk majmokat út közben, kis csúcsfejű punkok. :)

Visszaküzdjük magunkat csónakkal, és az út végén összepaktálunk két andorrai sráccal, akik felajánlják, hogy visszavisznek a városba, mivel kocsival vannak. Szóval legalább a visszaút olcsóra jön ki.

Utána elmászunk kajálni egy helyre, ami szerintem hangulatában és minőségében az otthoni piacos, mustárral debrecenizős talponállókra hajaz, csak itt rákok, halak meg tengeri uborkák (meg friss zöldség) vannak. Rettenetesen jót kajálunk (koszi a tippet még egyszer Nelli!)!

2015. január 13. Kuching

Megint korán kelünk, hogy a 9 órás orángután etetésre odaérjünk az orángután "menedékbe", és megint nem sikerül időben buszt fognunk, szóval taxi. Megfizethető, de azért szebb lenne a kép egy 200 forintos buszjeggyel.

Végül az etetésre nem jönnek az állatok, ami ugye nekünk rossz, de azért lehet neki örülni is, mert ez az jelenti, hogy a majmok visszaszoktatása jól halad és tudnak maguknak kaját szerezni, így nem szorulnak emberi gondoskodásra. Úgyhogy nem vagyunk annyira szomorúak.

Miután elzavarnak a színhelyről, úgy döntünk, megnézzük a kb. 1 km-es túraösvényt, hátha kolbászol arra egy-két emberszabású. Hát nem. Cserébe gazdagodunk még pár tucat szúnyog-, hangya- és pókcsípéssel. És csak hogy tényleg mindent kipipálhassunk a dzsungel-checklistről, összeszedünk pár piócát is. Basszus, rém gusztustalan egy jószág ez. De legalább nem marad se csípés, harapás, se őrjítő viszketés. Csak ki kell szedni. Meg kell fogni a kis kígyózó testét és kikapni. Boaaa... Láttunk olyat is már itt, hogy valahogy befészkelődött a fickó lábába a kis vérszívó és be kellett sózni, hogy kijöjjön. Jesszus, de gusztustalan...

Délután piacolunk egyet, de a kb. 30 boltban mindenhol ugyanazok a holmik vannak: kínai giccses gagyik, jellegtelen helyi szuvenírek (jellegtelen értsd: otthon is kapható, és még annyit sem írnak rá, hogy Malajzia, vagy Borneó), vagy a várost jelképező állattal (macska) telenyomott pólók. Nehéz itt szuvenírt lőni.

2015. január 14. Kuching - Szingapúr

Repülővel térünk át a városállamba reggel, és miután a város 99%-át (!!!) lefedő gyorsvasút/metróval kb. egy óra alatt elérjük little  indiában foglalt szállásunkat. Gyorsan lecuccolunk, majd bevetjük magunkat a városba, különösebb terv nélkül.

Először kajálunk egyet egy közeli indiai étteremben, ahol a kedves indiai pincér ajánl nekünk ételt, ami tényleg csak „little bit spicy”. Hát legyen neki mondva, mi kb. egy órán át nem éreztük a szánkat, nyelvünket, nyelőcsövünket a „csak picit fűszeres” kajájuktól. Ez a cucc jobb, mint a lidokain! Egyébként úgy hisszük, finom volt.

Minden terv nélkül szállunk metróra és elsőre a kínai negyednél szállunk ki. Kulturált, hangulatos, igényes, nem úgy, mint a kuala lumpuri, ami akár a nyócker is lehetett volna. Tele kínai integetős macskával meg kis, színes, giccses meg rózsaszín meg műanyag gagyikkal. Azért végigtúrjuk őket, de hosszú távon szédülést és hányingert okoz!

Továbbhajtunk, és ugyan valami tengerpartos sétálgatóst képzelünk magunk elé, mikor leszállunk a promenade-nál, de végül a „brutál” negyedet kapjuk hatalmas felhőkarcolókkal, fura formájú épületekkel és minden kivilágítva, színes fényjátékokkal megfestve. Konkrétan tátott szájjal sétáltunk kb. egész délután/este...

Amúgy a város elképesztően steril, enni lehetne a járdáról. Sehol egy elejtett zsepi, szemétnek nyoma sincs. Tiltótáblák tömkelegével találkozunk, amiken a kiszabott büntetések is fel vannak tüntetve. Pl., ha eszel vagy iszol a metró területén, az 500 szingapúri dollár – 100 ezer forint körül, és ez még a legolcsóbb.

Hazafelé még beugrunk a szórakozó negyedbe, ami megint szájtátásra ad okot. Két egymást keresztező utca a folyóparton (meg még egy-két mellék), fél kilométeresek lehetnek, színessel megvilágított, hatalmas sátrakkal az épületek fölött, az utca részeket védve, és csak kocsmák és bárok egymás hegyén-hátán. A földről itt is enni lehet és még szökőkút is van. Iszunk valamit, én pl. nagyzolok:

- Egy cidert kérek szépen!

- 3’600 forint lesz...

2015. január 15. Szingapúr

Ma egész nap mászunk a városban. Kínai kert, botanikus kert, orchidea kert, várost jelképező víz(be)köpő oroszlán, felhőkarcolók alulról, majd végül Singapore eye. Az óriáskerék tetejéről igen komoly kilátás nyílik a városra, pillanatoknak tűnik az a fél óra, míg körbeérünk.

Egyébként látszik a jólét a városon. Ezt mondjuk - lehet, nem mérvadó - az egy négyzetkilométerre jutó 7-es BMW-k, mercik, porschék, ferrarik számából szűröm le. Ennyit még életemben összesen nem láttam ezekből, mint itt két nap alatt. A legcsillogóbb könnycseppet akkor morzsolom el a szemem sarkában, amikor majdnem kivasal egy Maserati... Nagyon féltem, hogy megkarcolom a fényezését.

Egyébként furák itt az emberek is: mindenkinek (értsd: mindenkinek - iskolás, tini, felnőtt, nagyi, bizniszmen, csöves, stb.) a kezéhez nőtt az okos telefon, ami szoros összeköttetésben van a fülükkel. Játszanak, chatelnek, olvasnak, zenét hallgatnak, de ha épp nem is használják, akkor is kézben tartják, hogy szemvillanás alatt reagálhassanak, ha valami történik. Elég beteg.

Holnap reggel útnak indulunk Kuala Lumpurba. Vonattal tervezzük, reméljük összejön! Szerintem már túl sok érdekes nem fog történni, ha igen, azt már szóban mesélem majd, úgyhogy zárom soraim, hétfőtől elérhető vagyok!