MALAJZIA - A hajó rossz!

2015. január 5. Mantanani Island

Ez az a nap, amikor kijelentem, hogy Én, Soha Többé Nem Ülök Hajóra! Soha! De tényleg... Mit sem sejtve indulunk busszal egy távolabbi kikötő felé, ahonnan kijuthatunk a Mantanani nevű szigetre.

Folyóról indulunk, egy nagyobb, nem túl veretes motorcsónakkal, kb. 20-an lehetünk, mi ketten fehérek, többiek csíkszeműek. Amikor elindulunk a folyón, még mit sem sejtünk a ránk váró hányattatásokról. Szó szerint hányattatás...

Amikor ugyanis kiérünk a nyílt vízre, kb. méteres hullámokon kell átverekednünk magunkat a – most úgy érzem – kis fatákolmányunkkal, és minden egyes megmászott hullám után, vízre érkezésnél biztosra veszem, hogy NA MOST fog darabokra törni a kis tutaj. Ez amúgy a legkisebb bajom, inkább koncentrálok erősen a hányingerre. Illetve ellene. Merthogy szokásomhoz híven támad a tengeribetegség.

Bő fél óranyi koncentrálás után (a velünk tartó kínai/koreai/japán/stb. népség mellesleg végig sikongatta az utat...), megérkezünk és a hely eszméletlen. A víznek hihetetlen zöld-kék-türkíz színe van, a homok vakítóan fehér, a pálmafák pedig égig nyúlnak. Emberek is kevesebben vannak.

Konkrétan mindenkit fellökve (ázsiai népek közt ez amúgy nem is minősül bunkóságnak, alap, hogy leszarod az etikettet) menekülök a partra, ahol kávé, süti vár ránk. Normál körülmények közt boldogan vetném rá magam a kombóra, most inkább koncentrálok, hogy a reggeli pirítóst ne pakoljam ki valamelyik szépséges pálmafa tövébe. A csíkszeműek tömik a búrájukat, mintha még sosem ettek volna.

Épp magamhoz térek, mikor közlik, hogy snorkeling time, persze hajóval megyünk. Most komolyan?! Nyílt vízen horgonyzunk le és onnan ugrálunk a vízbe. Nem rossz a látvány, rengeteg halacska van, a víz is sokkal tisztább, mint a város közeli szigeteknél, sajnos a hányingerem sokat levon az élvezeti értékéből.

Szinte sírva fakadok, mikor ebédre kipakoljak a vajling garnélát meg a különböző halakat... :( Nem merek enni a visszaút előtt, bármennyire szeretnék. A visszaút egyébiránt még talán egy fokkal rázósabb, mint odafelé, hisz esőfelhők is kúsztak elő, na meg a szél. Kapaszkodtam néha rendesen. Megváltás volt, mikor beértünk a folyótorkolatba.

A sziget egyébként megér egy misét, mert gyönyörű, de hogy egy nap alatt ezt a hajóutat megéri-e kétszer is megtenni, az már kérdéses. Nálam mindenesetre végleg eldőlt a hajók sorsa: tűzre velük!!!

2015. január 6. Tip of Borneo

Szarabb időre való tekintettel ma kirándulunk a környékre. Kis falvakat látogatunk meg. Egyikben méhészkedésből élnek, mézet árulnak. A másodikban gongokat készítenek, ez a falucska már eléggé autentikus. És végül megnézünk egy long house-t is. Nagyon sok helyi család él ilyenekben. Ezek akár km hosszú építmények is lehetnek, bambuszból vagy egyéb fából, és egy hosszú folyosó, melyről sorban nyílnak a hálófülkék. Egész családok, falvak élnek egy-egy ilyen longhouse-ban.

Ezután felkúszunk Borneo csücskébe, a legkeletibb pontja a szigetnek. Egyébként egy sima tengerpartos rész (annak persze gyönyörű), sziklás parttal, és egy kis „emlékművel”, hogy innen keletebbre már gyakorlatilag nincsen.

Az úton egyébként megtudunk pár infót, számomra a két a leghasznosabb vagy legérdekesebb, hogy itt kb. 2 ringit egy liter benzin, azaz 150 forint... Khm! A másik pedig, hogy ha ne adjisten elcsapsz egy út szélén kolbászoló tehenet, az bizony 2000 ringit (~150 000 ft) a tulajnak... Tőled! Kormányrendelet. Úgyhogy nem is csoda, hogy az utak tele vannak bocikkal. Nem hülye a maláj ember sem...

Erre már az áradások jelei is mutatkoznak. Vagy legalábbis belvíz, de a cölöptákolmányok mindenesetre jól bírják a gyűrődést. Mondjuk biztos van egy hangulata annak, mikor a konyhában épp papayát darabolsz, vagy csirkét robbantasz és az ablakon kinézve a dzsungeltavirózsák közt egy krokodil kacsint rád... Például.

2015. január 7. Mamutik Island

Utolsó napunk Kota Kinabaluban és a jó időt kisakkozva még gyorsan elszaladunk a közeli szigetcsoport egy másik szigetére, Mamutikra. Ergo fogadalmam máris megszegem: hajóra kell ülni. Ennyit arról, hogy nekem elveim vannak.

Laza napunk van, napsütés, homokos part, kevés ember, sok gyík (monitor lizard) és a vízben rengeteg félefajta halacska. Napom csúcspontja, hogy végre találkozom bohóchallal. Egy nagy meg egy pinduri lakik egy korallon, a tengeri fű között (pont, mint Némóék ;) – ja, Szenilla hallal is találkoztam, de mar elfelejtette). Játszottam velük picit, ugyanis a nagy elég agresszíven védte a pindurit. Ha közel mentem, kitámadt, halált megvető bátorsággal az arcomba úszott, majd ahogy eltávolodtam, visszabújt. Ezt játszottuk egy jó darabig, nem lehetett megunni!

Szépen lebarnultunk mára (jó most még inkább pirosak vagyunk, de majd bebarnul), nagyjából ennyi jutott a tengerpartozásra, ugyanis holnaptól megint bemegyünk a dzsungelbe. Muluba készülünk, ahova pl. nincs is út, csak repülővel lehet odajutni.