KAMBODZSA - Wellness napok

2015. November 29-December 1. Koh Rong-Sihanoukville

Címszavakban: komp, 40 fok, fehér homok, babzsákfotelek, reggae, láblógatás, szundítás, csípős hangyák, mosolygós emberek, dzsungel tele mérges kígyókkal, cölöpre épített sátor terasszal, kesudiós csirke, rumos kóla, Sirius, a fekete kutya, hinta a tengerben, pálmafák, izoláció, tengerparti bár, faházatmegrengető orkánszél, fekete füstöt pöfékelő lélekvesztő fatákolmány, no-shave november, szanaszétvarrott emberek, tűzijáték, kívánságlámpások, szokásos éjszakát sugárban végighányós tisztulás (ezt már igazából szokásnak tekintem).

A sorrendet és az összefüggéseket forgassátok fantáziátok szerint!

2015. December 2. Sihanoukville-Siem Reap

Ha egy dolgot kéne jótanácsként továbbadnom Kambodzsáról, az biztosan ez lenne: sosem úgy lesz, ahogy mondják. Ezt különösen a buszozásnál lehet érzékelni. Vettünk ugyanis egy jegyet vissza Siem Reap-be, ahonnan indultunk. A főváros ugye nem jött be nekünk, így nem akartunk leheletnyi időt sem eltölteni már ott. Persze-persze, van közvetlen járat. Mondták ők. Ó, remek! Mondtuk mi. Pedig már volt tapasztalatunk a helyi volánbusz társasággal, szóval akár gyanakodhattunk is volna.

A kisbusz sofőrje (akit kb. 4-szer kérdeztünk meg, hogy ugye Siem Reap-ig megy, és négyszer mondta, hogy persze-persze) nyilván olyan lazán b@szott ki minket a buszból Phnom Penhben a csomagjainkkal együtt, mint macskát sz@rni. Hogy mi? Busz? Siem Reapbe? Majd jön…

Cirka másfél óra a retkes, kipufogógázos „állomáson” (inkább valami sikátor félének neveznem), mire egy korhadt, rozsdás buszba begyömöszölnek minket pár helybélivel, mehetünk. Na, ennyit a 25 dolláros VIP buszjegyről...

6 órányi tömör belsőszerv-aprítás: hol a májam szakadt át a fejemen, hol a tüdőm a vesémen keresztül, ugyanis az éppen épülő földút (a földút építése melós ám, statikustól elkezdve minden van, ami kell, hogy az igazán professzionális és szép földút legyen!) vezet célunk felé. A sofőr szerintünk emlékezetből mehet, ugyanis olyan porfelhő van mindenfelé, hogy nem látszik a kocsi eleje. 80-100km/h-ás átlag azért megvan, ezt vagy egy padlófékes előtted lévő ülésre felkenődéssel szakítjuk meg, vagy egy hatalmas szakadékba huppanással, így viszont a tetőt lehet amúgy nőiesen lefejelni. Az út mellett a fákon centi vastag vörös por csücsül és bizony a kocsi belsejében is szívjuk ezerrel a salakot (vagy miből készül az út). Értelmet nyer a helyiek által állandóan hordott kórházi arcmaszk, az előző huppanónál kiszakadt fél vesémet is odaadnám érte.

Gyötrelmes, kínkeserves utunk végén megint kib@sznak minket a buszból szó nélkül, és szinte a nyakába ugrunk a hotelből értünk küldött helybéli srácnak, aki tuktukkal jött ki elénk, hogy a szállásunkra vigyen. Ugyanabba a hotelbe jöttünk vissza, ahol az elején is voltunk, és régi ismerősként őrülnek nekünk. A hotel főnöke még egy-egy tál forró kínai levessel is megkínál minket szerencsétlen elesettségünket látva. Mindenki mosolyog és kedves és segítőkész és zuhanyozni is tudunk, így lassan helyreáll a lelkibékénk és 10 óra körül kidőlve alszunk el este.

2015. December 3. Siem Reap

Mára kényelmes napot tervezünk. Elmentünk masszázsra, 5 dollárért bevállalok egy egy órás thai masszázst. Zseniális, ahogy összevissza hajtogat a nő, néha nevetnem kell, főleg, amikor a hátamon egyensúlyozva lépeget négykézláb, ugyanakkor jó erősen át is masszíroz, viszont a legvégén, a gerincropogtatás az szinte megfizethetetlen.

Délutánra piacolás van tervben, majd kaja, meg medencénél hesszölés (medence értsd: 4,5 méter hosszú, 1,5 méter szeles), majd lábmasszázs egy „alig” feminin fiúkától, aki odáig van a lábgyűrűimért. Wellness napunk végén megtervezzük a bangkoki két napot (repjegy, szállás, stb.), amivel zárjuk a túrát vasárnap este.