JAMAIKA - Egy kis beszámoló az elejéről

2014. augusztus 20. Budapest - Brüsszel - Montego Bay

4 órányi alvással vágunk neki az útnak, kivételesen nem bosszant, hogy esik az eső. Első szakasz Brüsszelig tart és volt minimális aggódás 2B-n, hogy a fapados járatokkal hazafelé igyekvő szigetlakók miatt lekéssük a gépet (tele a reptér, értsd: TELE, és kb. 70 méteres sor áll az átvilágításhoz hajnali 5-kor). De velünk nem lehet kiszúrni: átslattyogunk 2A-ra, ahol egy-két öltönyös/aktatáskás fickó és pár jól szituált, nyugat európai nyugdíjas párocska lézeng. Nem mondom, hogy pikk-pakk, de legalább géplekésős stressz nélkül bejutunk.

Az út sima, viszont mikor arra riadok, hogy "hölgyeim és uraim, megkezdtük a leszállást ..., aktuális hőmérséklet 9 fok" (9!!!), az úgy nem esik jól a tangapapucsos lelkemnek. Brüsszelben át kell verekednünk magunkat a másik reptérre, vagy mondhatni A reptérre, mivel a fapados járatok Brüsszeltől több, mint 60 km-re landolnak. Egy óra busz a vonatállomásig, ahol egy 15 perces kavészünet leforgása alatt 3 puma cipős, bőrkabátos, Levis (mondjuk ezt csak feltételezem) farmeres hajléktalan kér tőlünk pénzt kajára. Picit bután nézünk, aztán úgy döntünk, lehet többet keres, mint mi és finoman nemet mondunk.

Nemzetközi reptérről indulunk tovább Montego Bay felé. A gép teljesen új, a stewardessek is aranyosak, de azért hosszúnak indul. Röpke 8 óra (legyen ön is milliomos angol verziójával jól elszórakozunk) után landolunk Punta Cana-ban (Dominikai Közt.), ahol sokan leszállnak és sokan fel. A tankolás idejére minket is letessékelnek a gépről, ami elég jó ötletnek bizonyul. Gépből kiszállva brutális meleg és pára csap meg minket, hirtelen levegőt is alig kapunk, de a reptér megér egy pillantást: nyitott légterű terminál, nádtetővel és nádkerítésekkel, rengeteg növénnyel. Kb. 1 órát töltünk el ott, de már 5 perc után rohadtul koszosnak és ragacsosnak érezzük magunkat, úgyhogy megváltás visszaülni a légkondis gépbe, pedig már egy porcikánk sem kívánja a repülést. Még egy szűk 2 óra az út Montego Bay-ig.

A vízum kellemes meglepetésünkre gyorsan megy és ingyenes (45 dollárral készültünk). Ezután még egy vámvizsgálat, ahol kedvenc hatósági szakemberem, mosolygós "hello"-mra válaszként ellövi a már talán közhelynek számító "... is it me you looking for" idézetet (igen, énekelt is), már tudjuk jó lesz itt nekünk.

Itteni idő szerint éjfélre érünk el Negrilbe, ahova egy ismerős visz el minket autóval. Ezt csak azért írom, hogy érzékeltessem az út hosszát: 27 óra háztól házig. ÁUCS! Plusz még, hogy előtte is 4 óra alvás volt csak a lábunkban. Hát igen, van, amiért érdemes megszenvedni.

Gyorsan levágjuk a cuccainkat, és ahogy vagyunk, eldőlünk az ágyon. 30 akárhány fokban nem egy élmény aludni, de nekünk ez most gond nélkül megy.

2014. augusztus 21. Negril - 7 miles beach

Első utunk a beachre vezet. A környezet egyébként elképesztően hasonlít Afrikára: tákolt bódék, az utak rettenetesek, így virágzik itt is a motoros ipar. Két különbség: a szemét nem hegyekben áll az utcán (csak pici halmokban) és a tákolt házikók jópofák, főleg mert színesre vannak festve. És mindenhol ordít a reggae! Utcán, boltokban, autókból, telefonokból. Óriási. Az látszik, hogy előrébb tartanak egy fokkal, mint az afrikaiak. A természet egyébként burjánzik, totális dzsungel mindenhol (kókuszpálmák, banánfák, óriási leveles növények és persze színes virágos bokrok). Ja, és kecskék. Kecskék legelésznek mindenhol.

Szóval a beach. Még be sem tettük a lábunkat, de már érezzük az illatát annak a bizonyos dolognak, amit itt mindenki szív, de egyfolytában. A strandon totális fesztivál hangulat van: az óceán kristálytiszta, annál egy fokkal még tisztább, homok puha, szemét nincs, pálmafák, a parton végig kávézók, bárok és szuvenír árusok. És persze az egész alapja: ordító reggae zene és AZ illat. Mindenfelé igazi, könyvben leírt, filmekben ábrázolt raszták: hosszú hajjal, óriás kötött sapkákban, laza gatyákban (ja: minden palinak a segge alatt lóg a gatya - azért van rajtuk alsó -, ezen még nem tudtunk teljesen túllepni) szakállal. Elkepesztő figurák, táncolnak, kedvesek, barátkozóak, érdeklődőek, iszonyatosan ellazultak, semmi problémájuk. Az arcunkra fagy a vigyor tőlük nekünk is, bár mi még nem kaptunk a vicces holmiból.

Esős évszak lévén változékony az idő, délutánra olyan esőt kapunk, hogy olyan nincs is. Egy dolog változatlan: a hőmérséklet. Standardan 30 fok felett. Elég gyilkos bír lenni.

2014. augusztus 22. Negril

Másnapra is strandolós program van, sziklás részre megyünk egy haverhoz. Végig a sziklákon hostelek, bárok, hotelek. Mindnek saját partszakasza van, ami annyit tesz, hogy sziklák közt lefutó lépcső a vízig, ahol 2-5 méteres sziklaugrással lehet csobbanni, vagy csak simán létráról leereszkedni. Ugrás előnye: egy kis adrenalin, lépcső előnye: élővilág (értsd oldalazó rákocskák tömkelege a sziklákon). A vízben pedig korallszigetecskék, úgyhogy búvárkodás órákig. Sok-sok színes halacska, korallok (legyező), tengeri csillag (nem Patrick), és a számomra legvagányabb: tűzhalak! Ezzel telt az egész nap.

Még egy sokkoló: voltunk bevásárolni. Arra jutottunk, hogy aztahétszentségit, mert elkepesztően drága itt a kaja. Egy liter tej 1000-1200 forint, kb. 20 deka felvágott (sonka) 2500 forint, sajt megfizethetetlen. Nem is mondom tovább, mert csak kiakadok.

2014. augusztus 23. Negril

Ma kicsit aktívabb napunk van, kirándulni indulunk. Elöljáróban annyit, hogy elég gyakran használnék egy szót, amit valami paranoid tévképzet miatt nem szívesen írnék bele mailbe ennyiszer. Arról van szó, amitől itt mindenki boldog és laza, legyen ennek a szinonimája a KÓKUSZ.

Szóval meglátogatunk egy kókuszültetvényt. Úgy indult, hogy megálltunk egy lepukkant helyen, valami amorf szoborpark volt, csupa össze nem illő dologgal (hinta, kiskutya, százlábú szobor, valami őslénymadár szobor, banánfa, hibiszkuszbokor, stb.) telepakolva, ahol mondani kell a jelszót. Egy telefonhívás a park alkalmazottjától, majd 10 perc várakozás és érkezik értünk motorral valaki, aki aztán felvisz minket a kókuszültetvényhez.

Kis séta egy hegyoldalban, ahol egy ház mögött 4-5 helyi férfi hámozza a frissen szüretelt kókuszokat. És hát fogyasztják is a kókuszt, persze az egész helyet belengte a friss kókusz illat. Exportra, eladásra készítik elő a termést, beszélgetünk velük, és hát mint kiderül, ebből élnek. Egyébként az úton, ahogy arra tartunk, rengeteg szintén filmekben látott villát látunk (hatalmas, pálmafás előkertek, vaskerítések, színes, oszlopos paloták), ezek mind a kókuszexportból épültek.

Szóval a "munkások" nagyon jó fejek, engednek fotózni, beszélgetnek, elmesélik a feldolgozás folyamatát, sőt nekünk is adnak egy kis kóstolót az igazi friss kókuszból. Hát ugye én otthon nem nagyon szoktam kókuszt enni, fényévente egyszer, de még ennyi tapasztalattal is elképesztően sokkal jobb az itteni kókusz. Utána hátravisznek minket, ahol megmutatják a kókuszfákat és a kis kókuszpalántákat is megszemlélhetjük, amik most meg kis picikék, de majd nemsokára kiültetik őket a természetbe. Bevallom őszintén érdekes ezt látni.

Ezek után átmegyünk egy blue hole nevű turista látványossághoz, ami egy természetes képződmény: egy felülről nyitott barlang, amiben 13 méter mély tó van és közel 10 méteres magasságból lehet ugrálni a tóba.

Este buliba megyünk. Elvileg reggae, dancehall lett volna, de azért David Guettatól elkezdve Rihannan keresztül Gangnam Style-ig minden előkerül. A buli amúgy vizes party, annyiban, hogy óriás slaggal lehet vandálkodni, illetve vízi pisztolyokkal és vödrökkel is ment a locsolkodás. Vicces. Főleg még azért is, mert elképesztő ruhakölteményeket látunk, szavakkal leírhatatlan, és sajnos dokumentálni sem tudtam, mivel a víz miatt inkább minden elektronikát otthon hagytunk. Az est összegzése: feketék elképesztően tudnak táncolni, cserébe borzasztóan stílustalanul és ízléstelenül öltözködnek. Ettől függetlenül nagyon jól szórakozunk.

2014. augusztus 24. Negril

Felhős esős dögmelegben pihenjük ki az éjszakát. Szuvenír boltokat látogatunk, pihengetünk a teraszon.